Manapság sok vita folyik a főáramú közgazdaságtanról, ezen belül is a homo economicus ideáljára alapozott világkép megalapozottságáról, a matematikai modellek által leírt döntési mechanizmusok használhatóságáról. Vajon tényleg racionálisan döntő, önnön érdeküket követő aktorok alkotják a társadalmat, formálják a gazdasági folyamatokat? Vajon modellezhető-e a viselkedésük és ezáltal a gazdaság egésze?
Számos olyan tapasztalat, empirikus evidencia van, amely arra utal, hogy az ember nem ilyen. Nagyon gyakran hozunk olyan döntéseket, melyek látszólag nem állnak érdekünkben, nem saját anyagi jólétünk gyarapodását szolgálják, esetleg mások boldogsága motiválja azokat. Az emberi viselkedés néha kiszámíthatatlan, önkényesnek tűnő, egyenesen irracionális – vagyis matematikai modellekkel nem írható le.
Ezek az észrevételek, kritikák azonban nem újkeletűek. Dosztojevszkij közel 160 évvel ezelőtt, a „Feljegyzések az egérlyukból” című írásában karikírozta ki a homo economicust. Az orosz íróóriás gondolatai nemcsak hogy nem vesztettek érvényükből, aktuálisabbak mint valaha. Tűpontosan, de mégis szórakoztatóan rajzolja meg a valóságos ember portréját, és állítja kontrasztba a racionális ember életszerűtlen képével. Következzék néhány idézet a műből! (Az alábbi gondolatok megfogalmazója nem közvetlenül az író, azokat főhőse szájába adja.)
Racionalitásról, irracionalitásról
„Mit kezdünk azzal a sok millió ténnyel, amelyek arról tanúskodnak, hogy az emberek tudatosan, vagyis igazi érdekeikkel teljesen tisztában lévén, félretolták őket, és vaktában, találomra más útra rohantak, bár senki sem kényszerítette őket arra, hanem csak éppen nem kellett nekik a kijelölt út, és jóformán a sötétben makacsul, önfejűen, más, nehéz, ostoba utat próbáltak törni.”
„És mindezt csakis abból a jelentéktelen okból teszi, amelyet talán megemlíteni sem érdemes, nevezetesen – az ember, bárki legyen is, mindig és mindenütt úgy szeretett cselekedni, ahogy akart, nem pedig úgy, ahogy a józan ész és az előny parancsolta […]”
„Én például egy cseppet sem csodálkoznék azon, ha az általános bölcsesség jövendőbeli világában se szó, se beszéd, hirtelen felbukkanna egy korántsem nemes, hanem inkább nevetséges, maradi ábrázatú úriember és kezét csípőre téve azt mondaná mindnyájunknak: nos, uraim, hát ne rúgjuk fel, ne törjük porrá ezt az egész bölcsességet csakis azért, hogy menjenek a pokolba ezek a logaritmusok, és hogy mi megint a magunk ostoba akarata szerint élhessünk?!”
„Lépten-nyomon találkozunk például ilyen mókás dolgokkal: az életben minduntalan feltűnnek olyan erkölcsös és értelmes emberek, az emberi nemnek olyan bölcs jóakarói, akik éppen azt tűzik ki céljukul, hogy egész életükön át a lehető legerkölcsösebben és legészszerűbben éljenek, fáklyaként világítsanak felebarátaink előtt, csakis avégett, hogy bebizonyítsák nekik: valóban lehet erkölcsösen és észszerűen élni a világon. És mégis mi történik? Köztudomású, hogy sok ilyen jóakaró előbb-utóbb, de élete vége felé mindenképpen hűtlen lesz önmagához: elkövet valami furcsaságot, sőt néha igen illetlen botrányt kavar.”
„Halmozzák csak el minden földi jóval, mártsák bele a boldogságba a feje búbjáig, úgyhogy buborékok buggyanjanak a boldogság felszínére, akár a víz tetejére; biztosítsanak neki olyan gazdasági jólétet, hogy ne maradjon semmi, de semmi más tennivalója, csak az, hogy aludjék, mézeskalácsot egyék, és a világtörténelem folytonosságáról gondoskodjék – az ember csupa hálátlanságból, merő gúnyból akkor is, igen, akkor is aljasságot csinál. Kockára teszi még a mézeskalácsot is, és csak azért is valami egészen végzetes ostobaságot, a gazdaságosságnak ellentmondó esztelenséget kíván, csakis azért, hogy ebbe az egész pozitív észszerűségbe belekeverje a maga végzetes, fantasztikus elemét.”
Mi van a „háztartás” „hasznosságfüggvényében”?
„Hisz önök, uraim – tudomásom szerint –, statisztikai adatok, tudományos, közgazdaságtani képletek alapján, a középarányost véve, állították össze az emberi előnyök lajstromát. Hiszen önök szerint ezek az előnyök – a jólét, a gazdaság, a szabadság, a nyugalom; úgyhogy az olyan ember, aki például nyilvánvalóan, tudatosan az ellen az egész lajstrom ellen cselekszik, az az önök véleménye és természetesen az én véleményem szerint is zavaros fejű vagy éppenséggel teljesen őrült, igaz?”
„[…] akarni pedig akarhat bárki bármit tulajdon érdekei rovására is, sőt néha határozottan kell is akarnia (ez már az én eszmém). A tulajdon önálló, szabad akarata, a tulajdon szeszélye, ha az akár szörnyű is, a tulajdon fantáziája, ha néha az őrületig felhevül is – mindez együttvéve az a kifejtett, az a legelőnyösebb előny, amelyet nem lehet besorolni semmilyen rubrikába, és amely miatt minduntalan pokolba repül minden rendszer és elmélet.”
„És miért hiszik annyira szentül, vallják olyan ünnepélyesen, hogy csak az előnyös az embernek, ami normális és pozitív, egyszóval csak a jólét? Vajon nem téved a józan ész az előnyök dolgában? Hátha nemcsak a jólétet szereti az ember? Hátha ugyanannyira szereti a szenvedést is? Hátha a szenvedés éppolyan előnyös neki, mint a jólét? Az ember néha rettenetesen szereti a szenvedést – szenvedélyesen; ez is tény! Ezúttal már nem is kell a világtörténelemmel bíbelődni; kérdezzék meg saját maguktól, ha ugyan emberek önök, és ha éltek valamelyest. Ami pedig az én személyes véleményemet illeti – csupán a jólétet szeretni valósággal illetlenség. Jó-e, rossz-e, de néha törni-zúzni is nagyon kellemes.”
Az emberi viselkedés modellezhetőségéről
„Következésképpen csak ezeket a természeti törvényeket kell felfedezni, és az ember mindjárt nem fog felelni a cselekedeteiért, és rendkívül könnyű lesz az élete. E törvények alapján matematikai pontossággal ki lehet majd számítani minden emberi cselekedetet – akár a logaritmustáblázatot 108000-ig – és a naptárba be lehet jegyezni; vagy ami még jobb: megjelennek bizonyos jó szándékú kiadványok – olyasfélék, mint a mostani enciklopédiák –, amelyekben mindent olyan pontosan kiszámítanak és feltüntetnek, hogy már nem is lesznek többé a világon sem tettek, sem kalandok.”
„Hiszen igaz: egyszer csakugyan megtalálják minden akarásunk és szeszélyünk képletét, vagyis azt, hogy mitől függenek, pontosabban milyen törvények szerint folynak le, milyen irányba haladnak ilyen vagy olyan esetben stb. stb., vagyis ha megtalálják a hamisítatlan matematikai képletet, akkor talán elmegy, sőt egészen biztosan mindjárt elmegy az ember kedve attól, hogy akarjon. Mert hát kinek van kedve táblázat szerint akarni? Sőt az ember akkor nyomban orgonasíppá vagy effélévé változik; mert hát mi az ember vágyak, akarat és akarások nélkül, ha nem csupán síp az orgonában? Számítsuk ki a valószínűségét – megtörténhet-e ez vagy sem?”
„Önök azt kiáltják nekem (ha ugyan még méltatnak arra, hogy kiáltsanak valamit), hogy hiszen senki sem foszt meg az akaratomtól: hogy nagy vesződséggel épp azon fáradoznak, hogy az én akaratom a saját akaratából egybevágjon a normális érdekeimmel, a természet törvényeivel és a számtannal. – Ej, uraim, hát miféle saját akaratról lehet szó, ha egyszer a táblázatig meg a számtanig jutunk, ha csakis a kétszer kettő négy lesz érvényben? Kétszer kettő az én akaratom nélkül is négy. Hát ilyen az önálló akarat?!”
„A kétszer kettő négy mégiscsak nagyon kiállhatatlan dolog. A kétszer kettő négy énszerintem pimaszság, kérem. A kétszer kettő négy olyan, mint egy nyegle ficsúr, aki kezét csípőre téve az utunkba áll és köpköd. Elismerem, hogy a kétszer kettő négy nagyszerű valami; de ha már mindent dicsérünk – hát néha a kétszer kettő öt is nagyon kedves kis dolog.”
Vonnák Balázs
Dosztojevszkij írása teljes terjedelemben online olvasható itt: https://mek.oszk.hu/00300/00372/00372.htm
Főoldali kép forrása: pixabay.com
The post A Homo Economicus karikatúrája a 19. századból appeared first on Economania blog.