Hírek

AZ MNB INTÉZET HALLGATÓI A HARVARD EGYETEM NYÁRI KURZUSAIN

Nemzetközi Gazdaság és Gazdálkodás mesterszakos hallgatóink, Baranyi Pál, Mikó Szabolcs, Till Gábor és Timár Barnabás három hetes intenzív nyári kurzusok során vendégeskedtek a nagymúltú Harvard Egyetemen. Tehetséggondozási célkitűzéseink keretében pályázhattak a Neumann János Egyetem Budapesti Campusán tanulóink nemzetközi nyári egyetemen való részvételük Magyar Nemzeti Bank általi finanszírozási támogatására.

Ketten teljesítették a Leadership című kurzust, amely a Harvard Summer School kurzuslistáján már több éve a legnépszerűbb modul. Egy-egy lelkes fiatal pedig a “nagy kínai térség” hatalmi és politikai viszonyaiba (Power and Politics in Greater China), és a globalizáció politikai gazdaságtanába (Political Economy of Globalization) kapott mélyebb  betekintést. A hallgatók beszámolói szerint a programok multidiszciplináris megközelítése, valamint interaktív tantervei méltán alapjául szolgáltak szakmai várakozásaiknak.

A világ minden tájáról érkeztek a kurzusokra a résztvevők, valamennyien rendkívül változatos szakmai háttérrel rendelkező csoporttársakról számoltak be. Nagy büszkeséggel töltötte el őket, hogy részesei lehettek a valóban intenzív, nagy elvárásokat támasztó, munkaigényes, de ugyanakkor konkrét készségeket, képességeket fejlesztő, gyakorlatorientált kurzusok programjainak. Átszelték az óceánt és egy másik földrészen, hazai ambiciózus hallgatókként képviselhették és kamatoztathatták a magukkal vitt feltevéseiket, ismereteiket, tapasztalataikat.

Kiemelkedő oktatók kezei alatt szerezhettek értékes tudást, nemzetközileg elismert szaktekintélyű vendégelőadókkal színesített tantervek keretében.

Idei nyári Nemzetközi Gazdaság és Gazdálkodás mesterszakos résztvevőink minden hallgatót bátorítanak, hogy jelentkezzenek a következő tanulmányi lehetőségekre.

Az MNB Intézet nevében gratulálunk minden felvételt nyert hallgatónknak! Büszkék vagyunk eredményeitekre, és örömmel tölt el minket, hogy hozzájárulhattunk sikereitekhez mesterképzésünk tehetséggondozási célkitűzései keretében!

Leendő hallgatóink számára is készülünk a jövőben neves nyári egyetemi programokon való részvételek finanszírozott támogatására.

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőkézből értesülhess versenykiírásainkról, pályázatainkról, érdekes szakmai előadásainkról, eredményeinkről! Legyél feliratkozói hálózatunk tagja, kövess minket, hogy eldönthesd, szeretnél-e Te is Nemzetközi Gazdaság és Gazdálkodás (NGG) mesterszakunk hallgatójaként élni a számtalan szakmai lehetőséggel. Hamarosan megnyitjuk a jelentkezést következő INFÓESTÜNKRE, ahol megismerheted a kétéves mesterszakot részleteiben is.

***

Till Gábor és Timár Barnabás hallgatóink a Leadership című kurzuson szerzett ismeretek közül kiemelték a vezetővé válás, valamint a sikeres vezetői szerep megtartásának mikéntjére, illetve a hatékony vezetői stratégiák felvázolására irányuló tapasztalatokat. Mindehhez videókon és kötelező olvasmányokon keresztül történelemi, irodalomi, politikai
és üzleti területről származó példák, szakmai beszámoló blogok írása, összefoglaló
prezentáció készítése, és rendkívül koncentrált, időgazdálkodásra megedzett
csoportmunka vezetett.

…„lehetőségem volt a világ egyik legjobb egyetemén egy nagyon inspiráló környezetben tanulni…köszönöm.” (Till Gábor)

…„mind akadémiai tartalmában, mind előadásmódban messze felülmúlt bármilyen menedzsment, vagy leadership kurzust, amelyen korábban részt vettem” (Till Gábor)

…„személyes és szakmai fejlődésemre is egyaránt mérhetetlenül nagy hatással volt ez a lehetőség, amelyet ezúton is köszönök az NJE-MNB Intézetnek.” (Timár Barnabás)

***

A Power and Politics in Greater China c. kurzus célja volt Baranyi Pál megfogalmazásában a hallgatók különböző tudományos képességeinek – úgy, mint a szakmai vita, tudományos írás és akadémiai cikkek feldolgozásának – fejlesztése, mindezt Kína politikai adottságainak és törekvéseinek bemutatása keretében. A gyakorlati fókuszt tehát rendkívül izgalmas elméleti kontextusba helyezve, többek között a szakértői értékelés írás, esszéírás szabályaival és folyamatával ismerkedtek meg a résztvevők, nem utolsó sorban egyfajta rutint és gyakorlatot is magukénak tudva a program teljesítésével. 

…„tanulmányainkat részletesen véleményezték és fejlesztési ötletekkel gazdagították az oktatók”… (Baranyi Pál)

…„számomra főleg az érvrendszer fejlesztési és az MLA formátum megismerési lehetősége jelentette a tanulmányírási feladat szakmai hozzáadott értékét”… (Baranyi Pál)

***

Mikó Szabolcs a Political Economy of Globalization c. nyári egyetemi kurzuson a globális gazdaságot érintő témákban mélyülhetett el, beleértve a mesterséges intelligenciát, az
éghajlatváltozást, a geopolitikai konfliktusokat, a bevándorlást és a demográfiai változásokat is. Annak vizsgálata mellett, hogy hogyan alakítják ezen aspektusok a gazdaságot, azt is tárgyalták a hallgatók, hogy milyen politikai áramlatokat generálnak, és hogyan lehet az általuk okozott problémákra gyakorlati megoldásokat találni a globális kormányzás struktúráin belül.

„Sok barátság szövődött, miközben együtt tanultunk, éltünk és fedeztük fel a várost, és ezek a kapcsolatok kétségtelenül értékesnek bizonyulnak majd később is az életben.” (Mikó Szabolcs)

„A kurzus speciálisan kollaboratív aspektusa nem csupán az elemzői készségeinket erősítette, hanem a különböző csoportok empátiájának és megértésének képességét is.” (Mikó Szabolcs)

„Az egyes tanórák üteme az adott témákban a mélyreható gondolatokat inspiráló olvasmányok és az élénk, hatékony érveléstechnikák alkalmazására serkentő szakmai viták köré épült” (Mikó Szabolcs)

Ez a weboldal sütiket („cookie”) használ
Ez a weboldal sütiket használ a kényelmesebb böngészés érdekében. A honlap használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ. Kérjük, olvassa el Sütitájékoztatónkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja kikapcsolni vagy törölni őket. View more
Cookies settings
Elfogadom
Nem fogadom el
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active
Hogyan törölheti a cookie-kat, és hogyan tilthatja le azokat: Kérjük, olvassa el Sütitájékoztatónkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja kikapcsolni vagy törölni őket. Amennyiben nem szeretné, hogy cookie-kat használjunk, letilthatja azokat. A letiltás böngészőfüggő, és különböző módon történhet. A legnépszerűbb böngészőkben a letiltás mikéntjéről az alábbi linkeken szerezhet tudomást:
Save settings
Cookies settings