Japán inflációval való „barátságtalan” kapcsolatának kezdete a kilencvenes évek elejére nyúlik vissza. Ekkorra tehető azoknak a folyamatoknak a kezdete, amelyek következményeképpen az országnak évtizedekig tartó deflációval, illetve túlságosan alacsony inflációval kellett szembenéznie. A koronavírus-járvány után bekövetkezett importár-növekedés és a gyenge jen által kiváltott költségsokk következtében azonban az infláció az utóbbi három évben a Bank of Japan (BoJ) kétszázalékos célértéke fölött volt. Ez a legtöbb jegybankot már-már aggodalommal töltené el, de nem a japánt. A BoJ részére ez inkább egy reménysugár ahhoz, hogy Japán végleg maga mögött hagyhassa az évtizedekig tartó dezinflációt. A nagy kérdés most az, hogy három év biztató folyamatai után biztosra vehető-e, hogy ez megtörtént.
Egyedi monetáris politikai helyzet
Ez a sajátos inflációs helyzet azt jelenti, hogy Japán más fejlett gazdaságoktól jelentősen eltérő monetáris politikai kihívásokkal néz szembe. Míg más központi bankok agresszíven emelték a kamatlábakat, hogy az árszint célértéket meghaladó növekedését visszafogják, addig a BoJ csak 2024-ben kezdett kamatot emelni, és csak nagyon óvatosan: az év végéig -0,1 százalékról 0,25 százalékra. Ez az óvatos megközelítés annak köszönhető, hogy a BoJ a költségsokkra építve egy ár-bér spirált szeretne elindítani, amely a külső költségnyomáson alapuló inflációt egy belső kereslet által vezérelt inflációvá alakíthatja.
A defláció, mint társadalmi norma
Ahhoz, hogy jobban megértsük, hogyan jutott ilyen helyzetbe Japán, érdemes visszatekinteni a defláció kezdetére és annak okaira. Az 1990-es évek elején az eszközárbuborék kidurranása következtében a vállalatok fájdalmas mérlegkiigazításra kényszerültek, amivel egy időben a pénzügyi rendszer alapjai is megremegtek. A cégeknek súlyos többletkapacitással, többletmunkaerővel és adóssággal kellett szembenézniük. Ez megnehezítette az alkalmazkodást a feltörekvő gazdaságok felemelkedését elhozó globalizációhoz. A vállalatok kevesebb kockázatot vállaltak és a korábbinál kevesebbet ruháztak be Japánon belül. Ez a tőkefelhalmozás csökkenéséhez, a termelékenység növekedésének lassulásához és ezeken keresztül a potenciális növekedési ráta csökkenéséhez vezetett. Ebben a gazdasági környezetben a természetes kamatláb korábban és gyorsabban csökkent, mint más fejlett országban. Ehhez a folyamathoz még Japán elöregedő és csökkenő népessége is hozzájárulhatott.
Az inflációs várakozásokkal kapcsolatos elemzések két sajátosságra mutattak rá Japánban. Az egyik az, hogy erősen korrelálnak a gazdasági növekedéssel és az erre irányuló várakozásokkal. A másik, hogy a közép- és hosszútávú inflációs várakozások nem előretekintőek, hanem adaptívak, vagyis a múltbéli inflációs értékeket veszik alapul. Ez rossz hír egy jegybanknak, mert ez azt jelenti, hogy ezek a várakozások nem horgonyozottak és a reálgazdasági folyamatokat tükrözve változnak. Ennek megfelelően az 1990-es években az infláció lelassult, és ’98-tól Japán belépett egy hosszú deflációs időszakba, amikor az átlagos éves infláció -0,3 százalék volt, és amelyik egészen 2013-ig, a mennyiségi lazító intézkedések bevezetéséig tartott.
Ennek az időszaknak az elnyúlásához az ország társadalmi hagyományai is nagyban hozzájárultak. Ezek között az egyik legfontosabb, hogy konszenzus alakult ki azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen kereslethiányos gazdasági helyzetben is mindenképpen fenntartják a foglalkoztatást. Így a vállalatok a munkaerő csökkentése helyett a béreket csökkentették, amit a munkavállalók kénytelenek voltak elfogadni cserébe azért, hogy megtarthassák munkahelyeiket. Ez természetesen az inflációra és az inflációs várakozásokra „végzetes” hatással volt. Az enyhe, de hosszan tartó defláció a gazdasági szereplőkben azt a hitet alakította ki, hogy a mai árak és bérek holnap is ugyanazok lesznek. Felmérések pedig azt mutatták, hogy a cégek tartózkodtak attól, hogy bármilyen költségnövekedést áthárítsanak a fogyasztókra, mert féltek attól, hogy csorbul a jóhírük. Japánban tehát a defláció nem csak egy gazdasági jelenség volt, hanem társadalmi normává is vált.
Ilyen körülmények között a BoJ hagyományos monetáris politikai eszközökkel képtelen volt megfordítani ezt a folyamatot, hiszen a kamatok nulla alsó korlátja megkötötte a kezét. Ebben változást csak a 2013-ban bevezetett minőségi és mennyiségi lazítás és a 2016-tól alkalmazott hozamgörbekontroll hozott némi változást. Azonban ezekkel az eszközökkel sem sikerült a defláció társadalmi beágyazódásától megszabadítani az országot: noha technikai értelemben a defláció megszűnt, 2013 és 2020 között az átlagos éves infláció csak 0,5 százalékot ért el. A koronavírus utáni költségsokk volt tehát az, amelynek sikerült ezt a rossz folyamatot megtörnie: a vállalatoknak nem volt más választásuk, mint áthárítani a megnövekedett költségeket a fogyasztókra, megtörve ezáltal az áremelés tabuját.
Reményteli inflációs folyamatok
Az említett történelmi és társadalmi háttér késztette arra a BoJ-t, hogy ezt a nagyon óvatos kamatemelési stratégiát kövesse. Az elmúlt három év inflációs és bérváltozási folyamatai azonban több szempontból is bizakodásra adnak okot. Az áremelések gyakorisága (a termékek azon hányada, amelyeknek emelkedik az áruk) visszatért a ’90-es évek elejének szintjére. Az elmúlt egy évben a teljes munkaidős munkavállalók nominális alapbére közel 3 százalékkal nőtt, és elemzők a márciusi éves bértárgyalások (a shunto, szó szerint „tavaszi küzdelem”) után körülbelül 5 százalékos béremelést várnak a következő évre. A szolgáltatások termelői árai is emelkedtek, amelyek általában jó előrejelzői a szélesebb értelemben vett szolgáltatások ármozgásainak. Eközben az inflációs várakozások rekordmagasságba emelkedtek, a vállalatok és fogyasztók már tartós áremelkedéssel számolnak. E folyamatokon felbátorodva a BoJ további kamatemelést hajtott végre januárban és úgy véli, hogy közel áll ahhoz, hogy fenntartható és stabil inflációt érjen el.
Természetesen e cél eléréséig még kihívások is akadnak. Egy túl agresszív kamatemelési ciklus miatt túl korán erősödő jen, a gyengeség jeleit mutató japán gazdasági növekedés és Kína olcsó exportja mind veszélyeztethetik a feléledő inflációs várakozásokat, így a BoJ valószínűleg a fokozatos kamatemelések mellett marad. Évtizedek óta először ez lehet egy valós esélye arra, hogy megszabadítsa Japánt a defláció normájától.
Malatinszky Gábor
Borítókép: pixabay.com
The post Defláció Japánban: végre végleg vége? appeared first on Economania blog.