Milton Friedman és Edmund Phelps munkásságának köszönhetően az 1960-as évek vége óta közismert, hogy a várakozásoknak milyen jelentős a szerepe a gazdasági folyamatok alakításában. Ennek ellenére nagyon sokáig nem volt világos, hogy a gazdasági szereplők miként képzik a várakozásaikat. A várakozások közvetlenül nem megfigyelhetők, nehéz őket mérni, ezért a közgazdászok hipotéziseket állítottak fel a gazdasági várakozásokra vonatkozóan.
A két legelterjedtebb nézet két szélsőséget reprezentál. Az adaptív várakozások hipotézis azt feltételezi, hogy a gazdasági szereplők mechanikusan a múltat vetítik ki a jövőre, ami minimális tudatosságot igényel. Ezzel szemben a racionális várakozások hipotézis azt feltételezi, hogy a gazdasági szereplők kognitív képességei extrém módon jók, és pontosan ismerik a gazdaság működését leíró törvényeket, és e tudás, illetve a rendelkezésükre álló összes információ alapján teljesen racionális módon alakítják ki a várakozásaikat.
Bár a várakozások közvetlenül nem figyelhetők meg, kérdőíves felmérések formájában már régóta rendelkezésünkre áll jelentős mennyiségű információ a gazdasági várakozásokról.[1] Jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor miért nem használta fel ezt az információs forrást a közgazdaságtan, és helyette miért támaszkodott bizonytalan spekulatív hipotézisekre. Ennek az az oka, hogy a közgazdászok többsége meg volt győződve arról, hogy a felmérésekben található információ nem túl értékes, inkább zajnak tekinthető. Ezt a vélekedést arra a feltételezésre alapozták, hogy mivel a felmérésekben résztvevőknek nem érdeke, hogy igazat mondjanak, ezért nem is teszik azt (jellemzően ezek a felmérések anonimak és nem jár a részvételért, illetve a pontos előrejelzésért semmi jutalom).
Ez az attitűd azonban a jelentősen megváltozott az elmúlt évtizedben, komoly erőfeszítéseket tettek a kérdőíves felmérésekben található információk elemzésére (lásd például: Greenwood és Schleifer, 2014; Gennaioli, Ma és Shleifer, 2015; Baron és Xiong, 2017; Bordalo és szerzőtársai, 2017; López-Salido és szerzőtársai, 2017). Ezek a kutatások bebizonyították, hogy a felmérések tartalma nem tekinthető véletlen zajnak, jelentős mennyiségű hasznos információ van bennük, ugyanis a különböző forrásokból származó és különböző módszertannal készült felmérésekből nyert idősorok korrelálnak egymással és a megfigyelhető gazdasági változókkal.
Alátámasztják-e a kérdőíves felmérésekből kinyert információk az adaptív várakozások vagy a racionális várakozások hipotézist? A rövid válasz: nem, egyiket sem. A racionális várakozásoknak következménye, hogy a gazdasági szereplők nem követnek el szisztematikus előrejelzési hibákat, ezzel szemben az adatok szerint a valós várakozásokból számított előrejelzési hibáknak jelentős szisztematikus komponense van. Ugyanakkor a várakozások viselkedése nem írható le az adaptív várakozások fogalmával sem. A valós gazdasági szereplők nem extrapolálják mechanikusan a múltat, felhasználják a várakozások képzéséhez az új információkat, de túlreagálják azokat. A pozitív hírek túlzottan optimistává teszi őket, és hajlamosak ilyenkor a kockázatokat alábecsülni, negatív hírek esetén pedig túlzottan pesszimisták lesznek és felülbecsülik a kockázatokat. Az adatokból az is kiderül, hogy ez a túlreagálás szoros kapcsolatban van a pénzügyi és hitelezési ciklusokkal.
Mivel a várakozások valódi viselkedését sem az adaptív várakozások, sem a racionális várakozások hipotézis nem írja le helyesen, szükség van helyettük egy, az adatokkal összhangban levő új elméletre. Ennek megalkotására többféle kísérlet történt. Az egyik legígéretesebb Kahneman és Tversky (1983) tanulmányán alapul, ami a viselkedési közgazdaságtan egyik alapvetése.
Ennek megértését kezdjük egy rövid példával. Ha feltesszük a kérdést, hogy mi az írek tipikus hajszíne, akkor a legtöbb válaszoló azonnal rávágná, hogy a vörös. Ha azonban ránézünk a következő táblázat első sorára, ami a hajszínek valódi eloszlását tartalmazza, akkor látható, hogy ez téves vélekedés. Az íreknek mindössze egytizede vörös hajú és valójában az írek között is a leggyakoribb hajszín a sötétbarna.
Hajszínek eloszlása
Forrás: Bordalo és szerzőtársai (2017)
Ugyanakkor a táblázat második sora arra is rámutat, hogy mi vezetett ehhez a hibás vélekedéshez: ugyan az írek között is a vörös a legritkább hajszín, de a világ többi részéhez képest a vöröshajúak valóban felül vannak reprezentálva. Kahneman és Tversky rámutatott arra, hogy az emberek szubjektív valószínűségeloszlása torzított, hajlamosak felülbecsülni egy populációban azokat kimeneteleket, amik reprezentatívak, vagy más terminológia szerint diagnosztikusak. Reprezentatívnak vagy diagnosztikusnak azt a kimenetelt tekintjük, ami egy referenciacsoporthoz képest szignifikánsan magasabb értéket mutat. Tehát mivel az írek esetében a reprezentatív hajszín a vörös, az emberek többségének szubjektív valószínűségeloszlásában a vörös hajszín súlya a tényekhez képest felfelé torzított. Ez az emberi pszichológiában rejlő tulajdonság sokféle társadalmi jelenségre ad magyarázatot, például a sztereotípiákra (lásd erről Bordalo és szerzőtársai 2016-os tanulmányát).
A mi szempontunkból azonban a legfontosabb, hogy ez az elemzési keret alkalmas a gazdasági szereplők várakozásainak az elemzésére is. A várakozásoknak Kahneman és Tversky munkásságán alapuló elméletét diagnosztikus várakozásoknak nevezzük, és ennek összefoglaló elemzése megtalálható Gennaioli és Shleifer (2018) könyvében, illetve Bordalo, Gennaioli és Shleifer (2022) tanulmányában.
A reprezentatív kimenetelek valószínűségének felülbecslése egy általános tulajdonsága az emberi gondolkozásnak, éppen ezért a gazdasági várakozások képzése során is szerepet játszik. A várakozások képzése során lényegében nem történik más, mint hogy az új gazdasági fejlemények függvényében a gazdasági szereplők folyamatosan frissítik a szubjektív valószínűség eloszlásukat. E frissítési folyamat során nem teljesen racionálisan járnak el, ugyanis a szubjektív valószínűségeloszlás torzított lesz a reprezentatív kimenetelek irányába.
Ahogy azt a hajszínekről szóló példában láttuk, a reprezentatívitás fogalma csak akkor értelmezhető, ha létezik egy referenciaeloszlás. Felmerül a kérdés, hogy a gazdasági várakozások esetében mi a referenciaeloszlás. Elég természetes, hogy referenciaeloszlásnak a változók múltbeli eloszlását tekintjük. A következő példával igyekszünk megvilágítani, hogy ez miként működik a diagnosztikus várakozások esetében. Az egyszerűség kedvéért tegyük fel, hogy a gazdasági növekedésnek három kimenetele lehetséges: magas, átlagos és alacsony, továbbá tegyük fel, hogy adott évben 25 százalék az objektív valószínűsége, hogy a következő évben magas lesz a növekedés, 50 százalék, hogy átlagos, és 25 százalék, hogy alacsony. Tegyük fel, hogy a következő évben magas növekedés realizálódik. Mivel a makrogazdasági folyamatokra jellemző a tehetetlenség, magas növekedés esetén megnövekszik a jövőbeli magas növekedés esélye, ezért a következő évi magas növekedés esélyének az objektív valószínűsége 30 százalékra növekszik. De a gazdasági szereplők szubjektív eloszlásban ennél nagyobb lesz a magas növekedés valószínűsége, hiszen a referenciaeloszláshoz (a múltbeli eloszláshoz) képest a magas növekedés reprezentatívvá válik (30 vs. 25 százalék). Viszont tudjuk, hogy az emberi döntéshozatal felülsúlyozza a reprezentatív kimeneteleket, tehát a szubjektív eloszlásban túlreagálják az új információt, és például 40 százalékos valószínűséget fognak tulajdonítani a jövőbeli magas növekedésnek. Akinek a fenti intuitív példa nem elégséges, és mélyebben meg akarja érteni, annak érdemes Bordalo és szerzőtársai (2020) cikkét áttanulmányozni.
A várakozások itt vázolt elmélete sokféle pénzügyi és makroökonómiai jelenségre képes magyarázatot adni. Például Bordalo és szerzőtársai (2017) erre alapozva magyarázza a hitelciklusok jelenségét, vagy Bordalo és szerzőtársai (2018) ennek segítségével elemzi a pénzügyi buborékokat. Gennaioli és Shleifer (2018) a 2007-08-as pénzügyi válságot analizálja a diagnosztikus várakozások segítségével. L’Huilier, Singh és Yoo (2022) pedig a diagnosztikus várakozások makroökonómiai következményeit tárgyalja.
Összegzésként elmondható, hogy bár az 1960-as évek óta tudjuk, hogy a makroökonómiában és a pénzügyekben milyen fontos a várakozások szerepe, egészen a közelmúltig nem volt a várakozásoknak empirikusan megalapozott elmélete, csak hipotéziseket fogalmazott meg a közgazdaságtudomány. Az elmúlt évtizedben azonban jelentős áttörés történt ezen a területen. Egyrészt a kérdőíves felmérések elemzése alapján jelentős mennyiségű empirikus tudás került a birtokunkba arról, hogy valójában hogyan képzik a gazdasági várakozásokat, másrészt, Kahneman és Tversky viselkedési közgazdasági munkásságára alapozva sikerült a várakozások olyan elméletét megalkotni, ami összhangban áll az empirikus eredményekkel.
Világi Balázs
Hivatkozások:
Baron, M. és W. Xiong (2017). Credit Expansion and Neglected Crash Risk, Quarterly Journal of Economics, 132(2), 713-64.
Bordalo, Coffman, Gennaioli és Schleifer (2016). Stereotypes, Quarterly Journal of Economics, 131(4), 1753-94.
Bordalo, Gennaioli, Kwon és Shleifer (2018). Diagnostic Bubbles, Journal of Financial Economics, 141(3), 1060-77.
Bordalo, Gennaioli, La Porta és Shleifer (2017). Diagnostic Expectations and Stock returns, NBER WP 23863.
Bordalo, Gennaioli, Ma és Shleifer (2020). Overreaction in Macroeconomic Expectation, American Economic Review, 110(9), 2748-82.
Bordalo, Gennaioli és Shleifer (2017). Diagnostic Expectations and Credit Cycles, Journal of Finance, 73(1), 199-227.
Bordalo, Gennaioli és Shleifer (2022). Overreaction and Diagnostic Expectations in Macroeconomics, Journal of Economic Perspectives, 36(3), 223-244.
Gennaioli, N., Y. Ma és A. Shleifer (2015). Expectations and Investment, NBER Macroeconomic Annual, 30(1), 379-431.
Gennaioli és Shleifer (2018). A Crisis of Beliefs – Investor Psychology and Financial Fragility, Princeton University Press.
Greenwood és Schleifer (2014). Expectations of Returns and Expected Returns, Review of Financial Studies, 26(6), 1482-525.
Kahneman és Tversky (1983). Extensional versus Intuitive Reasoning: The Conjunction Fallacy in Probability Judgment, Psychological Review, 90(4), 293-315.
L’Huilier, Singh és Yoo (2022). Incorporating Diagnostic Expectations into the New Keynesian Framework.
López-Salido, Stein és Zakrajsek (2017). Credit Market Sentiment and the Business Cycle, Quarterly Journal of Economics, 132(3), 1373-426.
[1] Ilyen például a University of Michigan által 1978. óta végzett háztartási felmérés (Surveys of Consumers, http://www.sca.isr.umich.edu/) és az 1968 óta professzionális előrejelzők között végzett Survey of Professional Forecasters (https://www.philadelphiafed.org/surveys-and-data/real-time-data-research/survey-of-professional-forecasters).
Főoldali kép forrása: pexels.com
The post Diagnosztikus várakozások: mi a kapcsolat az írek hajszíne és a makroökonómia között? appeared first on Economania blog.