Horváth Zsófia

MONETÁRIS POLITIKA ELMÉLETE, HATÁSMECHANIZMUSA ÉS JEGYBANKI GYAKORLAT

A monetáris politika mindig is fontos tényező volt a gazdaság működése szempontjából, ugyanakkor az utóbbi bő évtizedben még inkább felértékelődött a jegybankok szerepe. A 2008-as gazdasági világválság, valamint a 2020-as koronavírus-válság következtében a jegybankok kibővítették eszköztárukat, amelynek köszönhetően több csatornán keresztül is hatást tudnak gyakorolni a gazdaság megannyi szegmensére. A monetáris politikai eszközök sokszínűsége miatt hatásmechanizmusuk is nagyon összetetté vált, így elengedhetetlen a jegybanki gyakorlatok folyamatos monitorozása és elemzése.

2016-ban kezdtem el mélyebben foglalkozni a témával, amikor bekerültem a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Stratégia Főosztályának csapatába. Munkám során tanulmányoztam a monetáris politika elméleti aspektusait, valamint nyomon követtem a hazai és nemzetközi jegybankok monetáris politikai implementációit. Lehetőségem nyílt a hagyományos és nem hagyományos jegybanki eszközök hatásmechanizmusait vizsgáló kutatócsoport munkájába bekapcsolódni, valamint részt vettem a témakörhöz kapcsolódó tanulmányok írásában is.

PUBLIKÁCIÓIM A TÉMÁBAN:

Balogh András – Horváth Zsófia – Kollarik András (2017): A hagyományos monetáris politikai transzmisszió. MNB Oktatási füzet, 17. szám. 

URL: https://www.mnb.hu/letoltes/mnb-oktatasi-fuzetek-17-szam-2017-szeptember-balogh-andras-horvath-zsofia-kollarik-andras-a-hagyomanyos-monetaris-politikai-transzmisszio-online.pdf

 

Felcser Dániel – Horváth Zsófia (2017): Az inflációs célkövetés keretrendszerének rugalmasabbá tétele. In: A magyar út – Célzott jegybanki politika, 11. fejezet.

KAPCSOLÓDÓ ÓRA AZ INTÉZET OKTATÁSI PALETTÁJÁRÓL:

A monetáris politika elmélete és gyakorlata.

AJÁNLOTT TARTALOM:

Színes és érdekes monetáris politikai tartalmakért és a témával kapcsolatos naprakész információkért látogassatok el a Magyar Nemzeti Bank YouTube csatornájára.

https://www.youtube.com/user/MagyarNemzetiBank

Publikációk

András Balogh – Zsófia Horváth – András Kollarik: Conventional Monetary policy transmission; MNB Handbooks: No. 17., September 2017. 

 

Dániel Felcser – Zsófia Horváth: Towards a more flexible framework of inflation targeting. In: The Hungarian Way – Targeted Central Bank Policy, 2017. oldalszám

Ez a weboldal sütiket („cookie”) használ
Ez a weboldal sütiket használ a kényelmesebb böngészés érdekében. A honlap használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ. Kérjük, olvassa el Sütitájékoztatónkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja kikapcsolni vagy törölni őket. View more
Cookies settings
Elfogadom
Nem fogadom el
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active
Hogyan törölheti a cookie-kat, és hogyan tilthatja le azokat: Kérjük, olvassa el Sütitájékoztatónkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja kikapcsolni vagy törölni őket. Amennyiben nem szeretné, hogy cookie-kat használjunk, letilthatja azokat. A letiltás böngészőfüggő, és különböző módon történhet. A legnépszerűbb böngészőkben a letiltás mikéntjéről az alábbi linkeken szerezhet tudomást:
Save settings
Cookies settings