Hírek

Ismerkedj meg az mnb intézettel – interjú Lehmann Kristóffal, az MNB Intézet vezetőjével.

A Magyar Nemzeti Bank és a kecskeméti Neumann János Egyetem új együttműködési megállapodást kötött 2021-ben, amelynek jegyében a jegybank számos területen támogatja az egyetemen folyó tudományos munkát és oktatási feladatokat.

KÖZGAZDASÁGI ELITKÉPZÉS TEHETSÉGGONDOZÁSON KERESZTÜL

interjú Lehmann Kristóffal, az MNB Intézet vezetőjével.

A Magyar Nemzeti Bank és a kecskeméti Neumann János Egyetem új együttműködési megállapodást kötött 2021-ben, amelynek jegyében a jegybank számos területen támogatja az egyetemen folyó tudományos munkát és oktatási feladatokat. A közös munka legjelentősebb eredménye, hogy megalakult a budapesti MNB Tudásközpont, amely három központnak – 
az MNB Intézetnek, a Településmarketing és geostratégiai központnak, valamint az Eurázsia központnak – ad helyet. Lehmann Kristóf, az MNB Tudásközpont – MNB Intézet: Fenntartható Pénzügyek Központjának vezetője és a Magyar Nemzeti Bank Igazgatója adott interjút 
az Eduline-nak egyetemi tevékenységeikről.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) már évek óta több egyetemmel is folytat vagy folytatott együttműködést, amelynek keretein belül sokrétű támogatást nyújt partnerei számára. Miért pont a Neumann János Egyetem vált kiemelt egyetemi partnerré?
A két intézmény együttműködése nem számít újdonságnak, 2014 óta több területen folytatott már közös munkát a Magyar Nemzeti Bank és a Neumann János Egyetem.  A jegybank évek óta duális gyakorlati helyeket biztosít a kecskeméti Gazdaságtudományi Kar alapszakos hallgatói számára, hogy egyetemi éveik alatt a kötelező tanrendbe építve szerezzenek valós munkatapasztalatot. Az új együttműködési megállapodással összhangban a Magyar Nemzeti Bank az egyetem oktatási tevékenységébe is szervesen bekapcsolódott választható tárgyak oktatásával, amelyek között olyan korszerű témájú tárgyakat jelenítettünk meg oktatási palettánkon, mint a digitális pénzügyi befektetések,
a járvány utáni gazdaságpolitika vagy a fenntartható, zöld pénzügyek. 2022. szeptembertől pedig budapesti helyszínen oktatott mesterszakkal erősítjük az együttműködést.

A jövőben milyen jellegű közös projektek várhatóak? Milyen szerepe van az MNB Tudásközpontnak a Neumann János Egyetem életében?
Az MNB Tudásközpont egy 3 alközpontból álló szervezeti egység, amely budapesti központjából erősíti a Neumann János Egyetem munkáját. Az Eurázsia Központ, a Gazdaságföldrajz, Településmarketing és Geopolitikai Központ, valamint az MNB Intézet: Fenntartható Pénzügyek Központ szakértői főként kutatási és oktatási tevékenységet végeznek. A különböző ágazatokban dolgozó szakemberek területei kivétel nélkül innovatívak és kiemelt fontossággal bírnak, így komoly hozzáadott értéket képviselnek az egyetemi oktatásban és a tudományos együttműködésben egyaránt. Jómagam az MNB Intézet: Fenntartható Pénzügyek Központot képviselem, ahol az új közgazdaságtani irányzatokkal, makroökonómiával, modern pénzügyekkel, nemzetközi gazdaságtannal, adatelemzési módszerekkel és fenntartható pénzügyi témakörökkel foglalkozunk, mind elméleti, mind gyakorlati megközelítésben. Oktató kollégáim a Magyar Nemzeti Bank közgazdászai, így napi rutinból, gyakorlatból is ismerik az oktatott témákat.

A továbbiakban akkor beszéljünk az MNB Intézet: Fenntartható Pénzügyek Központról.
A Központ vezetőjeként milyen víziói vannak az egyetemi együttműködés kapcsán?
Kezdeném azzal, hogy az Intézet mögött az MNB áll, ami önmagában hatalmas szakmai erőt és mozgásteret ad a központunknak. Az MNB felsővezetőinek aktív támogatásával és a szakmai programokban való részvételével első kézből tudjuk megosztani az MNB szakmai műhelyének tudását, legfrissebb eredményeit. Ez önmagában garancia arra, hogy egy olyan tudásháló jöjjön létre az oktatási és kutatási tevékenységünkből, ami egyedülálló Magyarországon. Emellett egy rendkívüli csapat áll mögöttem, akikkel bátran merek építkezésben tervezni. Az MNB Intézetben olyan sok éves oktatási és gyakorlati tapasztalattal és kiváló publikációs listával rendelkező szakértők dolgoznak, akik bekapcsolódtak a nemzetközi kutatási hálózatba és rendszeresen publikálnak a
legrangosabb nemzetközi szakfolyóiratokban. Néhány publikációt a közelmúltból kiemelve, ilyen az International Journal of Forecasting, a Journal of Renewable Energy vagy a Journal
of Economic Behavior and Organization. Kollégáim olyan nemzetközi egyetemi rangsorban is kimagasló intézményekben szerezték doktori fokozatukat, mint például a barcelonai Universitat Pompeu Fabra, a kanadai University of Guelph vagy a holland Tilburg University. Csapatunk személyi összetétele és a nemzetközi intézményi és kutatási hálózatba már kiépült beágyazottsága garancia arra, hogy az intézet a keleti és nyugati egyetemek közötti szakmai kapcsolat erősítésében élenjáró lesz. Mindez lehetővé teszi, hogy a 21. század oktatási versenyébe eredményesen, az ázsiai és a nyugati egyetemek tudását és tapasztalatait becsatornázva, egy ideális fúziót tudjunk Budapesten megvalósítani.

Van már most látható projekt vagy szakmai eredmény, amiről érdemes említést tenni?
Az MNB Intézet elsőszámú projektje a már említett, egy a hazai oktatási palettán kuriózumnak számító mesterképzés előkészítése és elindítása. Bízunk a tehetséges hallgatók jelentkezésében és 2022. szeptembertől indítjuk el az új mesterszakot. A korábbi öt éves felhalmozott mesterszakos oktatási és szakfejlesztési tapasztalat után egy évünk van arra, hogy megalkossuk a nemzetközi gyakorlat szerint felépített és az általunk kellően modernnek és a napjaink igényeire felkészítő, színes-palettájú új mesterszak struktúráját.
A szak erős pénzügyi, elemzési és gyakorlati alapokon nyugvó Nemzetközi Gazdaság és Gazdálkodás mesterszak lesz. Célunk, hogy a nálunk diplomát szerző közgazdászok a világ bármely pontján és az általuk választott szakterületen is sikeresen megállják helyüket.

Mitől lesz új és egyedülálló az MNB Intézet Nemzetközi Gazdaság és Gazdálkodás mesterképzése?
Véleményem szerint már önmagában a Magyar Nemzeti Bank szakmai műhelyének részvétele és Intézet főállású oktatói gárdájának szakmai színvonala is különlegessé teszi  a mesterszakot. Ehhez párosul egy nemzetközi sztenderdek alapján kialakított tantárgyi struktúra is. A képzés nemzetközi szinten is kiváló szaktudással és gyakorlattal fogja felvértezni a hallgatókat, akik az adatalapú gazdaság (Mesterséges intelligencia, Data Science, Big Data), a fenntartható pénzügyek és az új közgazdasági megközelítések témakörét fogják átfogóan megismerni. Teljes mértékben egyedi lesz a képzésünkben,  hogy a Magyar Nemzeti Bank havi 250 ezer forintos ösztöndíjat ad a legjobb 30 hallgatónak. Ezért elvárjuk, hogy a hallgatók főállásban tanuljanak, ami a terhelésben és kötelezettségeiben is meg fog mutatkozni. Cserébe a résztvevők a képzési idő során megszerzett tudással képesek lesznek komolyabb elemzői munkák gyakorlati végrehajtására. A nyugat-európai egyetemeken is egyedülállónak számító adatbázis háttérrel várjuk a hallgatókat, akiknek a tárgyak elvégzése után nem okoz majd gondot
a Big Data elemzést igénylő nagyobb strukturálatlan adatbázisok használata, sem a modern módszertani elemzési technikák alkalmazása. Kiemelném a professzionális szóbeli és írásos kommunikációs készségekre, a csoportmunkára való fókuszálást, a számos tantárgyban használt nemzetközi esettanulmányokat, az erős számítógépes gyakorlati alkalmazásokat. Mindezt az MNB Intézet budapesti campusán fogjuk oktatni.



Lehmann Kristóf, 2011 óta a Magyar Nemzeti Bank közgazdásza, majd a Monetáris Stratégia főosztály vezetője, 2019 óta a Nemzetközi monetáris politikai és gazdaságtudományi ismeretterjesztési igazgatóság (NMG) vezetője. Az MNB Tudásközpont – MNB Intézetét vezeti (2017—2021 között a Budapesti Corvinus Egyetemen, majd 2021-től a Neumann János Egyetemen). Közgazdász diplomáját a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdasági Karán szerezte, PhD fokozatát ugyanitt 2014-ben, a Nemzetközi Kapcsolatok Multidiszciplináris Doktori iskolában. 2020-ban a Maastricht School of Management egyetemen MBA fokozatra tett szert. Pályáját a Magyar Fejlesztési Bankban kezdte, a Takarékbankban a frankfurti DZ bank elemző csapatában folytatta. Mielőtt csatlakozott a Magyar Nemzeti Bankhoz doktoranduszi ösztöndíjjal a japán Waseda Egyetemen kutatott.

Budapesten elég nagy a verseny a hallgatókért az ország legkiválóbb egyetemei között. Miben tudna többet adni az MNB Intézet képzése versenytársaihoz képest?
Célunk, hogy az általunk kínált mesterszak az ország elit közgazdasági képzésévé váljon. Mind felépítése, mind az egyedülálló ösztöndíjrendszerében a legerősebb hallgatókat célozzuk. Hazánkban az MNB szakmai műhelyének támogatásával minden lehetőség adott egy exkluzív hallgatói közösség megteremtésére, ahol a hallgatóknak lehetőségük lesz elsőkézből információkat szerezni és a Magyar Nemzeti Bankban gyakornoki állást vállalni.
A tapasztalat az, hogy a jegybanki elemzői, pénzügyi, közgazdasági tapasztalat a legerősebb hazai és multicégekhez is kiváló belépő. Tisztában vagyunk vele, hogy nagy verseny van a legtehetségesebb hallgatókért, de ha mindent összevetünk, kiugróan versenyképes csomagot kínálunk a jövőbeli hallgatóink számára: diákjaink szakmai teljesítményét kiemelkedően magas ösztöndíjjal honoráljuk, miközben az ország legjobb makroközgazdasági és pénzügyi szakembereitől tanulhatnak egy egyedülálló, tehetséggondozáson alapuló oktatási program keretében. Nálunk nem lesz tömegtermelés. Külön kiemelném, hogy a legjobb hallgatók számára a globális egyetemi ranglistákon élen álló felsőoktatási intézmények nyári egyetemein való részvételt is biztosítjuk. Az MNB Intézet tanulmányi versenyei, szakmai estjei, valamint szervezett előadásai során a hallgatók megismerkedhetnek a Magyar Nemzeti Bank szakmai tevékenységével, lehetőséget kapnak arra, hogy személyesen találkozzanak és konzultáljanak szakértőinkkel és felsővezetőinkkel is. A színes programokon túl a hallgatói kutatások elősegítésére, valamint a TDK dolgozatok írására való ösztönzésre is komoly figyelmet fordítunk, hogy minél több fiatal kutatónak legyen lehetősége tudományos ambícióit megvalósítani. Közös oktatói-hallgatói kutató szemináriumokat is beépítünk a gyakorlatunkba, ahol lehetőség nyílik majd a hallgatók számára akár rangos nemzetközi folyóiratokban történő publikálásra is.
A legtehetségesebbek akár nemzetközileg is elismert MNB-s közgazdászokkal is jegyezhetnek közös írásokat.

Országos szinten is kiemelkedő ösztöndíjakban részesülhetnek a szak hallgatói: mit is jelent ez pontosan?
A legjobb 30 hallgató havi 250 ezer forintos ösztöndíjban részesül a Nemzetközi Gazdaság és Gazdálkodás mesterszakon a teljes képzési idő során. Ennek feltétele, hogy a tárgyakat teljesítsék és évfolyamonként egy TDK dolgozatot adjanak le. Ezzel az ösztöndíjjal egyrészt kizárjuk a nem teljesítőket, másrészt motiváljuk a kevésbé tehetős, vagy állami térítéses félévekből már kifogyott, de tehetséges, ambiciózus közgazdászokat, hogy képességeiket nálunk kamatoztassák, elemzőkészségük produktuma, kutatásaik és kutatási terveik  ne az asztalfiókban végezzék. Mondjuk ki: a nemzetközi oktatási színvonal főállású  diákokat igényel, nem pedig napi 8-10 óra munkavállalás melletti tanulási aktivitást.  Az ösztöndíj teszi lehetővé a legfontosabb minőségi alapkövetelményt, hogy a hallgató
aktív hallgató legyen.

Mikortól és pontosan hol lehet jelentkezni a képzésre?
Az MNB támogatásával kollégáink által összeállított Nemzetközi Gazdaság és Gazdálkodás mesterszak a 2022/2023-as tanévben, szeptemberben fog indulni először. A képzésre  a Felvi központi felvételi eljárásának keretein belül lehet jelentkezni 2022. február 15-éig.
Az érdeklődők további információkat szerezhetnek a Felvi oldalán, valamint az MNB Intézet weboldalán (www.mnbintezet.hu) és Facebook oldalunkon is.

Rengeteg dolgot említett már az MNB Intézet tevékenységei kapcsán: mesterképzés, versenyek, előadások, szakmai programok és kutatások. Ezek elérhetőek lesznek  a nagyközönség számára is vagy csak az MNB-s mesterszak hallgatói vehetnek részt  a különböző programokon?
Különleges szakmai programjaink és az említett egyedülálló ösztöndíj lehetőségek kizárólag a mesterképzés hallgatói számára lesznek nyitottak. Ugyanakkor kiemelném, hogy számos fórumon találkozhat velünk a nagyközönség is. Rendszeresen megjelenünk szakmai programokkal az MNB Oktatási Klub keretein belül, amely nyitott a felsőoktatásban résztvevő, szakmai előadásokra és rendezvények iránt érdeklődő hallgatók számára. Oktató-kutatóink emellett számos egyéb hazai és nemzetközi tudományos workshopon tartanak nyílt előadásokat. Ilyen például a Financial Management Association éves konferenciája, Econometric Society World Congress vagy a European Economic Association éves konferenciája, és természetesen saját szervezésű nyílt tanulmányi versenyeinket, előadásainkat és konferenciáinkat is fontos megemlíteni. Ezen kívül  az érdeklődők több helyen is olvashatják magyar és angol nyelvű, különböző gazdasági témájú írásainkat. Ezen felületek közé tartozik az MNB Intézet saját blogja is,  az Economania. Az Economania blogon célunk, hogy közgazdasági-jegybanki szakmai kérdésekről közérthetően írjunk az érdeklődő olvasók számára és ismertessük a legújabb közgazdasági elméleteket a hazai szakmai nyilvánosság előtt. További motivációnk, hogy  a hazai jegybanki-makrogazdasági elméleti vitába bekapcsolódjunk és a legjelentősebb külföldi kutatási eredményeket is bemutassuk (www.economaniablog.hu).

Az eredeti interjú a Magyar Hírlapban jelent meg.

Ez a weboldal sütiket („cookie”) használ
Ez a weboldal sütiket használ a kényelmesebb böngészés érdekében. A honlap használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ. Kérjük, olvassa el Sütitájékoztatónkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja kikapcsolni vagy törölni őket. View more
Cookies settings
Elfogadom
Nem fogadom el
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active
Hogyan törölheti a cookie-kat, és hogyan tilthatja le azokat: Kérjük, olvassa el Sütitájékoztatónkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja kikapcsolni vagy törölni őket. Amennyiben nem szeretné, hogy cookie-kat használjunk, letilthatja azokat. A letiltás böngészőfüggő, és különböző módon történhet. A legnépszerűbb böngészőkben a letiltás mikéntjéről az alábbi linkeken szerezhet tudomást:
Save settings
Cookies settings