Az elmúlt évtizedben a Kínával kapcsolatos elemzésekben legalább annyiszor jelent meg az a felvetés, hogy Kína átveszi a globális uralmat gazdaságilag, mint az, hogy most jutott el az összeomlás szélére. Itt a blogon is írtunk arról, hogy a kínai bankrendszer gyengeségei miatt egy Fed kamatemelés milyen problémákat okozhat, máskor pedig megvizsgáltuk, hogy az egyik legnagyobb kínai ingatlanfejlesztő, az Evergrande bukása valóban Lehmann pillanat lehet-e Kína számára.
Az előzőkhöz hasonlóan a mostani téma is rendkívül komplex, és ahhoz, hogy mélységében megértsük, a teljes kínai gazdasági berendezkedést kellene végig venni. Terjedelmi korlátok miatt ezt most nem tudjuk megtenni, de így is megéri röviden összefoglalni, hogy miről is szól a mostani jelzáloghitel bojkott (válság?) Kínában.
Az események előszeleként, május végétől folyamatosan egyre nagyobb publicitást kapott, hogy négy vidéki bank a kínai Henan tartományban egyik napról a másikra befagyasztotta az ügyfelek számláit. Július végén már sokkoló hírként jelent meg, hogy Kínában korábban soha nem látott tüntetéshullám indult a négy bank fizetésképtelensége miatt. Ennek eredményeként, ha lassan is, de megindult az ügyfelek kártalanítása. Ez akár azt is jelenthetné, hogy az ügy lezáródott, a problémát kezelték. A helyzet azonban kicsit bonyolultabb a vidéki kisebb bankok speciális helyzete és a kínai betétbiztosítási rendszer sajátosságai miatt.
A központilag szabályozott betétbiztosítás viszonylag újkeletű Kínában. A felső limitként meghatározott 500 000 RMB (mintegy 72 000 euro, szemben az európai 100 000 eurós limittel) bár tudott, de csak egy-két esetben volt tesztelve. Kérdés, hogy azon ügyfelek, akiket negatívan érint (mert nagyobb összegük volt a bankban), mennyire barátkoznak meg ezzel. Nagyobb probléma, hogy egyáltalán nem biztos, hogy minden betétre vonatkozik a limit. A vidéki bankok ugyanis az elmúlt évek nagy ingatlanfejlesztési és infrastrukturális boomja során folyamatosan forrásbevonási problémákkal küzdöttek, mivel alapelvként a helyi lakosságra voltak kénytelenek támaszkodni. Ezt a problémát azzal próbálták meg áthidalni, hogy különböző online platformokon keresztül nagyon magas kamatozású megtakarítási termékeket ajánlottak ki potenciális és meglévő ügyfeleknek, amelyeket ráadásul különböző beágyazott opciók (lejárati meghosszabbítási lehetőség stb.) tettek még vonzóbbá. Tehát ezen termékeket lényegesen szélesebb körben, a normál működési területüket jelentő tartományokon kívül is árusították. A tevékenység, bár fogyasztóvédelmi szempontból aggályos, biztosította a növekvő hiteligényhez a forrásokat.
Ez a kezdetben lokálisnak tűnő probléma itt kapcsolódik össze a mostanában felszínre kerülő még komolyabb kockázattal, ha nem is direkt módon, de a rendszerszintű problémákra rámutatva. Ez a kockázat pedig nem más, mint a potenciális jelzáloghitel-válság. Ha a fejlesztési boom leáll, és megkérdőjeleződik az ingatlanpiac örökké tartó szárnyalása (ami a korábbi kínai növekedési modell egyik alappillére volt), a bankok egyre kevésbé fogják tudni biztosítani a magas hozamot ezen megtakarításokra, adott esetben a visszafizetés is egyre több problémát jelenthet. Ez természetesen azt is jelenti, hogy az újabb beruházásokhoz való finanszírozást még kevésbé tudják majd biztosítani. De menjünk szépen sorban…
Kínában a fejlesztők nagymértékben támaszkodnak a vevői pénzekre, mint finanszírozásra (ez nem ismeretlen gyakorlat itthon sem, amennyiben nincs banki finanszírozás). Vagyis az akár tervező asztalról eladott ingatlanokból befolyó előlegeket használják a kivitelezésnél finanszírozás gyanánt a fejlesztők. Sok esetben ezekre a befizetésekre a vevők már jelzáloghitelt vettek fel. Ha eközben az építkezések jelentős mértékben csúsznak, akkor ennek eredménye, hogy egyes lakásvásárlók már kénytelenek fizetni a hitelüket miközben a lakásátadás még mindig nem történt meg. Egy interneten szerveződött közösség pedig ezt elégelte meg, és kezdett hiteltörlesztési bojkottot. Céljuk az volt, hogy ezzel is kényszerítsék a fejlesztőket a projektek minél gyorsabb befejezésére, mivel bizonytalannak látták, hogy egyáltalán elkészülnek-e azok a lakások, amelyeknél a felvett hiteleket már fizették.
Az ingatlanfejlesztők viszont az elmúlt hónapokban több oldalról is problémával szembesültek. Az Evergrande botrány miatt finanszírozási lehetőségeik a szabályozás szigorodásával jelentősen beszűkültek. A vevői pénzek, mint olcsó finanszírozás már korábban is masszívan része volt a lakásfejlesztői üzleti modellnek, és ez fokozódott a szigorodó hitelezési környezet miatt. Az üzleti modell így még inkább arra épült, hogy az elindított új projektből befolyó vevői pénz finanszírozza a régebbi projektek befejezését. Ez csak akkor fenntartható, ha száguld az ingatlanpiac. Amint nem éri meg már új projekteket indítani, mert csökken a kereslet, a finanszírozási modell megrendül. Márpedig az elmúlt évek folyamatos áremelkedése látványosan véget ért (lásd alábbi ábra), és ez elég erős jelzés, hogy lassan itt a játék vége.
Kínai lakóingatlanok éves átlagos árváltozása 70 város adatai alapján
Forrás: Bloomberg
A legfőbb kérdés az, hogy mekkora lehet az a jelzáloghitel állomány, amit majd érint a probléma. Jelenleg a kormány azon dolgozik, hogy 1) erősítse a kínai bankok likviditási helyzetét, 2) a kivitelezést felgyorsítsa és az el nem készült projektek esetén hitelmoratóriumot vezessen be és 3) a regionális kis bankok problémáját próbálja átterelni inkább a kínai nagybankok mérlegébe. A bankok hiteleinek körülbelül negyede jelzáloghitel, és a legtöbb becslés csak néhány százalékát tartja kockázatosnak, a mostani problémák által érintettnek (2-5 százalék különböző elemzések szerint). Ez természetesen növekedhet akkor, ha a lakásárak tartós, nagymértékű csökkenése a teljesíteni képes adósokat is arra sarkallja, hogy ne fizessék vissza a hiteleket. Pozitívum ugyanakkor, hogy a kormányzat képes az ilyen helyzetek kezelésére, szerzett benne tapasztalatot az elmúlt években, és számos intézkedés született helyi és központi szinten is a problémák gyors kezelésére.
Összességében tehát kicsi az esélye, hogy jelentős pénzügyi felfordulás indul el a mostani jelzáloghitelpiaci problémákból köszönhetően a kínai pénzpiac és gazdaság speciális felépítésének, amely a veszteségek allokálását a szereplők közt sokkal inkább központilag és nem piaci alapon igyekszik kezelni. Az elmúlt időszak sokasodó ingatlanpiacot és a pénzügyi rendszert érintő botrányai ugyanakkor a kínai gazdaság egészét érintő strukturális problémára hívják fel a figyelmet. A növekedési modell jelentős mértékben épített az elmúlt évtizedekben az építőipar szárnyalására, jelentős infrastrukturális, illetve ingatlanpiaci beruházásokra. Ezt támogatta az a hit is, amely szerint az állam úgyis beavatkozik és minden helyzetet kezel („moral hazard”), azaz a korábbi mentések sikeressége paradox módon még nagyobb áremelkedést és kockázatvállalást generált. A beruházások viszont egyre kevésbé voltak piaci alapon indokoltak, és ez közel sem csak a lakáspiacra vonatkozik. Így a következő időszakban nemcsak az lesz kérdés, hogy a pénzügyi rendszer által finanszírozott eszközöknek mennyi a valós értéke, és mennyiben fedezik a kitettségeket, hanem az is, hogy ezen beruházások visszafogásának reálgazdasági hatását hogyan lehet mérsékelni.
Banai Ádám
Főoldali kép forrása: pixabay.com
The post Kína: összeomlás X.0 appeared first on Economania blog.