A környezeti fenntarthatóság ma már nem egy olyan kérdés, mely a jegybankok és pénzügyi felügyelő szervek időhorizontján kívül esik, hiszen az árstabilitásra és a pénzügyi stabilitásra most is hatással van a klímaváltozás. A jegybankok számára már nem az jelenti a legnagyobb kihívást, hogyan egyeztessék össze a környezeti fenntarthatóságot saját intézményi céljaikkal, hanem sokkal inkább az, hogy miképp tudják folytatni a feladataik ellátását a környezeti fenntarthatósági célok integrálása nélkül – mondta el az Economania blognak Danae Kyriakopoulou klímaközgazdász.
Kolozsi Pál Péter (KPP): A klímaváltozás egyre inkább központi témává vált az elmúlt években – még a jegybankárok körében is, akiket hagyományosan a közgazdász szakma konzervatívjaiként szokás emlegetni. Véleménye szerint mi lehet a magyarázat erre a jelenségre, változásra?
Danae Kyriakopoulou (DK): A jegybankok klímaváltozás ügyével kapcsolatos érdeklődése az elmúlt két évben erősödött fel, de ez sokkal inkább egy lépcsőzetes fejlődés volt, mintsem egy hirtelen váltás. A 2008-as gazdasági világválság okozta sokk hatását itt is ki kell emelnünk, hiszen ez jelentősen motiválta a jegybankokat a jövőbeni, potenciálisan szignifikáns gazdasági instabilitást jelentő kihívások monitorozására.
A klímaváltozással kapcsolatos hozzáállásban a fő fordulópontot a 2015-ös párizsi éghajlatvédelmi egyezmény aláírása hozta el, mely egyértelműen jelezte mindenki számára: az egyezményben vállalt célok elérése kizárólag az addig megszokott irányelvek gyökeres megváltoztatásával lehetséges. Egy egyértelmű irányt jelölt ki tehát, mely alapján a jegybankok mint politikailag független, nem választott szervek felelősséget vállaltak, hogy felderítsék, mit jelent ez az irány a pénzügyi rendszer, valamint az ár- és gazdasági stabilitással kapcsolatos feladataik szempontjából. Felismerték, hogy az átalakuló irányelvek a pénzügyi rendszerre is hatással lesznek, így nekik is lépni kell. Egyik ilyen lépés volt a Pénzügyi Stabilitási Tanács által létrehozott TCFD-munkacsoport felállítása.
Országonként is meg tudunk nevezni fordulópontokat. Ilyen volt például az Egyesült Királyságban a 2008-as klímatörvény keretében létrehozott felhatalmazás, amely keretében a kormányzat a különböző kulcsfontosságú szervezetektől, köztük a Bank of England-től meghatározott időközönként jelentéseket kérhet be azzal kapcsolatosan, milyen lépéseket tettek a klímaváltozásra való felkészülésre. Az első ilyen jelentést a prudenciális szabályozó hatóság publikálta 2015-ben a klímaváltozás biztosítási szektorra gyakorolt hatásairól. Azóta két ilyen jelentés látott napvilágot, az utolsó 2021-ben a tőkekövetelmények szerepével kapcsolatban.
A legjelentősebb fordulópontot a jegybankok számára globálisan a jegybankokat tömörítő NGFS létrehozása hozta meg 2017 decemberében. Bár kezdetben a hálózat kevés taggal rendelkezett, eredményeik egyre több jegybankot győztek meg a csatlakozásról, az általuk képviselt keretrendszerek alkalmazásáról, rámutatva a klímaváltozás és a jegybankok irányelvei, intézkedései közötti kapcsolatra. Természetesen az egyéni szerepvállalások fontosságát sem lehet eléggé hangsúlyozni, kiemelten gondolok itt Mark Carney, Frank Elderson, vagy Luiz Pereira da Silva hozzájárulására.
KPP: A jegybankok támogathatják a harcot a klímaváltozással szemben, de egyedül nem nyerhetik meg. Hogyan látna egy, a jegybankok, a kormányok és a gazdasági szektor szereplői közötti lehetséges együttműködést a témában? Mit gondol, szükséges a nemzetközi kooperáció a klímaváltozás kapcsán az egyes jegybankok között?
DK: A klímaváltozás kihívását senki nem tudja egyedül megoldani, ez bármely intézménynek túl nagy falat ahhoz, hogy egyedül megoldást találjon, mindenképp szükség van a kormányok, a jegybankok, a különböző felügyelő és szabályozó szervek, valamint a pénzügyi szektor koordinált és szervezett együttműködésére.
Egymást kiegészítve, támogatva kell dolgozniuk, tekintve, hogy hatókörük, funkciójuk és eszköztáruk is különböző. Az elsődleges felelősség a kormányokat és egyéb, a társadalom által választott szerveket terheli, amennyiben nekik kell kijelölni azon irányelveket, melyek alapján a különböző nem-választott szervek, mint a jegybankok, cselekedni tudnak. Ilyen kijelölésnek mondhatjuk például a már említett párizsi éghajlatvédelmi egyezményt is.
Az irányelvek lefektetésén túl a kormányoknak további felelőssége eszköztáruk megfelelő „mozgatása”, hogy a pénzügyi rendszer éghajlati sérülékenységét kezelni tudják, és azon szektorokba tereljék a tőkét, ahol az átalakulásból adódó lehetőségek rejlenek. A klíma-téma kapcsán nem engedhetünk meg magunknak még egy olyan évtizedet, ahol kizárólag a monetáris politikára és a jegybankokra koncentrálunk. Ez a hozzáállás már a korábbi évek helyreállítási kísérletei során is megbukott, a klímaválság jelenlegi kezeléséhez pedig egészen biztosan nem lesz elég.
A kormányokkal való együttműködésen túl a jegybankoknak egymással is szükséges kooperációt kialakítani: ahogy azt az NGFS példája is mutatja, a klímaváltozásra való leghatékonyabb válaszok megtalálásához szükséges a tudás és a jógyakorlatok folyamatos megosztása egymással, hiszen ez még egy viszonylag feltérképezetlen terület mindenki számára.
KPP: Hogyan látja a klímaváltozás pénzügyi stabilitásra és inflációra gyakorolt hatását, a kiterjedés és az időhorizont függvényében?
DK: Nem kérdés, hogy az éghajlatváltozás makroszempontból kritikus jelenség. A gazdasági sokkok, amiket kivált, már most erősen éreztetik a hatásukat a pénzügyi stabilitáson és infláción is, és ez csak rosszabb lesz. Bár a környezeti kockázatok nem lineárisak, komplexek, gyakran erősen bizonytalanok és a „zöld hattyú” kockázatok közé sorolhatók, kimenetelük mértéke mégis legalább részben attól függ, miként lépnek fel, mit tesznek most a jegybankok és más döntéshozó szervek ezzel kapcsolatban.
Mindeddig a pénzügyi stabilitásra gyakorolt hatásokat vizsgálták leginkább a jegybankok. A fizikai kockázatok a gazdasági aktivitásban és kereskedelemben keletkező zavarokat ragadják meg, kiemelten az eszközök pusztulását és a termelékenység csökkenését az emelkedő hőmérséklet, extrém időjárási jelenségek és természeti katasztrófák nyomán. Magukban foglalják továbbá a klímaváltozás által a biodiverzitásban okozott változásokat, veszteségeket is, mely közvetlen hatással van a mezőgazdasági szektorra, s így minden olyan pénzügyi intézményre, mely ahhoz kötődik.
A második csatorna a tranzíciós kockázatok széles csoportja – ezen kockázatokat a különböző irányelvekben, szabályozásokban, valamint technológiai és fogyasztási szokásokban beállt változások idézik elő. Ezek a változások a források szektorok közötti átcsoportosítását ösztönzik, mely, legalábbis rövidtávon, súrlódásokat és fennakadásokat okozhat. A legjelentősebb ilyen kockázat a gazdasági stabilitás szempontjából egy közelgő ’klíma Minsky pillanat’ lehetősége, mely egy széleskörű átárazási kockázathoz vezetne.
A jegybankok ezidáig viszonylag kevés figyelmet szenteltek a klímaváltozás inflációra és árstabilitásra gyakorolt lehetséges hatásaira, de mostanában már ezen témák is kezdenek előtérbe kerülni. A fizikai és átmeneti kockázatok koncepcióját itt is alkalmazhatjuk. Az egyre intenzívebb és gyakoribb természeti katasztrófák, valamint az időjárási mintákban egyre inkább nyomon érhető volatilitás hatással lehet a gazdasági teljesítményre, s ezáltal az árakra is. Ez az árak volatilitásának emelkedéséhez vezethet és megnehezítheti a jegybankok számára az inflációs előrejelzések és monetáris politikai döntések meghozatalát.
Az átalakulás magában mint a források szektorok közötti újraelosztása, legalábbis rövidtávon, kihat az infláció alakulására. Mint ahogy azt az EKB igazgatósági tanácsának tagja, Isabel Schnabel is egy nemrégi beszédében kifejtette: az energiaszektor csak egyike azoknak a szektoroknak, ahol a zöld-átalakulás elhúzódó inflációt okozhat. A fémek és ásványianyagok, különösen a fenntartható energia előállításához és közlekedési infrastruktúra fejlesztéséhez szükséges réz, alumínium és lítium iránt megnövekedett kereslet áremelkedést fog előidézi, úgynevezett zöld-inflációt generálva ezáltal.
KPP: A környezeti fenntarthatóság, valamint az árstabilitási és pénzügyi stabilitási célok rövidtávon egymással szembe mehetnek: hogyan oldaná fel ezt az ellentétet?
DK: A környezeti fenntarthatóság ma már nem egy olyan kérdés, mely a jegybankok és pénzügyi felügyelő szervek időhorizontján kívül esik, hiszen az árstabilitásra és a pénzügyi stabilitásra már most hatással van. Ennek egyik jele, hogy a természeti katasztrófák nyomán bekövetkezett globális veszteségek 2020-ben elérték a 210 milliárd dollárt. Az egyre gyakoribbá és egyre pusztítóbbá váló extrém időjárási jelenségek hatására a fizikai kockázatok egyre nőnek. A jegybankok számára tehát jelenleg nem az jelenti a legnagyobb kihívást, hogyan egyeztessék össze a környezeti fenntarthatóságot saját intézményi céljaikkal, hanem sokkal inkább az, hogy miképp tudják folytatni feladataik ellátását a környezeti fenntarthatósági célok integrálása nélkül. Egyre nehezebb ez utóbbit, azaz a zöld célok figyelmen kívül hagyását megmagyarázni.
A tranzíciós kockázatok tekintetében nyilvánvaló, hogy a zöld átalakulás folyamata rövidtávon súrlódásokat és áldozatokat fog okozni, ahogy a kormányok kijelölik átalakítási terveiket, s a gazdaság alkalmazkodik és újraallokálja a forrásokat az egyes szektorok között. Viszont az is nyilvánvaló, hogy a közelgő klímakatasztrófa árnyékában az átalakulás feltétlen szükséges. Az átalakulás és az azzal járó negatív gazdasági következmények tehát elkerülhetetlenek, így elsősorban arra kell koncentrálni, hogyan lehet ezt a negatív hatást minél inkább csökkenteni, kezelhetővé tenni, s minimalizálni a pénzügyi stabilitásra gyakorolt hatásokat. A kockázatok előrejelzése és fokozatos kezelése csökkentheti a negatív hatások mértékét: a „túl kevés, túl későn”, vagy a „rendezetlen átalakulás” kimeneteit kell mindenképp elkerülni.
KPP: Egyik legfrissebb cikke azzal a címmel jelent meg, hogy „A jegybankoknak túl kell lépniük a kockázati szempontú hozzáálláson, és támogatniuk kell az átállást”. Mit ért pontosan ezalatt?
DK: A jegybankok ezidáig elsősorban a kockázati tényezők vizsgálatán keresztül foglalkoztak a klímaváltozás kérdésével, arra koncentrálva, hogyan hat a klímaváltozás a pénzügyi stabilitásra a korábban kifejtett fizikai és átmeneti kockázatok nyomán. Ez abból adódott, hogy ezen intézmények fő feladata az ár- és pénzügyi stabilitáshoz köthető.
Ugyanakkor néhány központi bank olyan másodlagos mandátummal is rendelkezik, mint a kormányzati gazdaságpolitika támogatása. Ezekben az esetekben a központi banknak jogi felelőssége is van azzal kapcsolatban, hogy elsődleges céljaival összhangban, a kockázatokon keresztül történő vizsgálatokon túl aktívan támogassa a zöldebb rendszerre való áttérést. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a klímaváltozás pénzügyi rendszerre való hatásait vizsgáljuk, hanem – egyfajta „kettős lényegesség” elvét követve -, azt is, hogy a pénzügyi rendszer egyes szereplőinek cselekedetei hogyan járulnak hozzá a klímakrízis gyorsulásához, vagy épp annak megoldásához.