Martin Sandbu, a Financial Times publicistája február 1-jén írt az Egyesült Államok fájdalommentes dezinflációjáról és annak tanulságairól. Főbb megállapításai a következők voltak:
- Az inflációs időszakon gyakorlatilag túl vagyunk. Mindez azokat igazolja vissza, akik átmenetinek és kínálat oldalinak gondolták az áremelkedést. A szerző (Sandbu) is ebbe a táborba tartozik, így nem lepte meg az infláció lecsengése.
- Meglepte azonban, hogy a Fed szigorítása nem okozott komoly károkat a reálgazdaságban. Korábban arra számított, hogy a kamatemelések recessziót és megugró munkanélküliséget fognak eredményezni. Annak a lehetőségét elutasítja, hogy a Fed „jedi lovagként” olyan ügyesen befolyásolta a várakozásokat, hogy emiatt nem volt szükség „hard landingre”. („Call it the Jedi central bankers theory: ’These are not the price pressures you are looking for.’”)
- Mindebből arra következtet, hogy nem a Fed hozta le az inflációt, ráadásul nem is biztos, hogy értjük, hogyan hat a monetáris politika. Végső konklúzióként pedig azt fogalmazza meg, hogy a Fednek nem is kellett volna szigorítani.
Martin Sandbu narratívája szerint egy (vagy inkább több) negatív költségsokk érte az amerikai gazdaságot, és emiatt emelkedett majd csengett le az infláció. Valahogy úgy, ahogy azt Smets és Wouters (2007) megbecsülte:
Megjegyzés: az impulzus válaszok egy bérsokk hatását mutatják. Az értékek százalékos, illetve százalékpontos eltérést jelentenek a kezdeti értéktől. A pontozott vonalak a pontbecslés (folytonos vonal) körüli 80 százalékos hibasávot mutatják.
Forrás: Smets és Wouters (2007)
Az USA adatokra történt becslés szerint ilyenkor az infláció megemelkedik, a jegybank kamatot emel, eközben a kibocsátás (és a ledolgozott munkaórák száma) csökken. Tiszta sor, csak éppen a kibocsátásban nem láttuk az érdemi visszaesést.
Ugyanakkor, ha megengedjük, hogy az infláció elsősorban keresletoldali, és nem pedig kínálati volt, a Sandbu által felhozott, egymásnak ellentmondani látszó puzzle-darabkák hirtelen konzisztens képpé állnak össze. Mi történik ugyanis egy keresleti sokk után? Smets és Wouters már hivatkozott modellje szerint ez:
Megjegyzés: az impulzus válaszok egy kockázati prémium (vastag vonal), költekezési (vékony folytonos vonal) és beruházási sokk (szaggatott vonal) hatását mutatják. Százalékos és százalékpontos eltérések a kezdeti értéktől.
Forrás: Smets és Wouters (2007)
Az infláció itt is megemelkedik, amire a jegybank ugyanúgy kamatemeléssel válaszol. Ellentétben azonban a költségsokkal, a kibocsátás nem hogy nem csökken, hanem még nő is.
Természetesen nem vonható kétségbe, hogy az elmúlt években több negatív költségsokk is érte a világ gazdaságait (zavarok az ellátási láncokban, az orosz-ukrán háború hatása a nyersanyagárakra), melyek minden bizonnyal hozzájárultak az infláció emelkedéséhez – az USA-ban is. Azonban az amerikai gazdaság meglepő ereje (a kamatemelések után is) arra utal, hogy a gigantikus fiskális stimulus és a Fed eszközvásárlása a kereslet olyan gyors és – könnyen lehet, hogy – túlzott helyreállását eredményezte a kezdeti covid-sokk után, hogy az egyrészt veszélyes túlfűtöttséghez vezetett volna kamatemelések hiányában, másrészt pedig lehetségessé vált az infláció letörése reálgazdasági áldozat nélkül.
Igen. Dezinfláció hard landing nélkül. És ehhez nem kell jedi lovagnak lenni.
Vonnák Balázs
Hivatkozás:
Smets, Frank és Rafael Wouters. 2007. “Shocks and Frictions in US Business Cycles: A Bayesian DSGE Approach.” American Economic Review, 97 (3): 586-606.
Borítókép: a DeepAI képgenerátorával készült
The post Létezik dezinfláció recesszió nélkül – keresleti sokk után appeared first on Economania blog.