Tényleg a GDP-növekedés az igazi gazdasági cél? Régóta sokan teszik fel ezt a kérdést, mivel ez a közgazdasági gondolkodás egyik központi feltételezése. Az érvelés alapja, hogy a GDP növekedése több értéket jelent, és így a társadalom számára nagyobb jólétet és boldogságot eredményez. Viszont az Easterlin paradoxon (Easterlin és O’Connor, 2020; Easterlin, 1974) alapján ez az összefüggés sokkal bonyolultabb és törékenyebb, mint azt sokszor gondolják.
Az Easterlin paradoxon azon empirikus eredményen alapul, hogy hosszú távon a gazdasági növekedés nem okoz érdemi növekedést a boldogsági szintben (Easterlin és O’Connor, 2020; Easterlin, 1974). Ez nemcsak hosszabb amerikai adatokat vizsgálva, de középtávon európai, ázsiai adatokon is kimutatható. Annak ellenére, hogy ez az eredmény ennyire erős és ennyire sok ország esetében megfigyelhető, sok kritikát és ellentmondónak tűnő eredményt is publikáltak az elmúlt több mint 40 évben.
Kahneman és Deaton (2010) szerint a magasabb jövedelem egy bizonyos összegig mindenképpen magasabb boldogsági szintet jelent, vagyis megkérdőjelezhető, hogy a jövedelemnek ne lenne hatása. A tanulmány egész pontosan azt mutatja meg, hogy bár az Egyesült Államokban 75 ezer dollár éves fizetés felett nincs jelentősége a jövedelemnek a boldogság szempontjából, alatta igenis van, főleg a legszegényebbek körében.
Viszont az egyéni szinten a jövedelem és a boldogság közötti kapcsolat nem mond ellent annak, hogy a gazdasági növekedés nem okoz érdemi boldogságnövekedést. Hiszen az előbbi egy keresztmetszeti megfigyelés, tehát egy adott időpontban igaz, hogy a gazdagabbak boldogabbak a mélyszegényeknél. Az viszont ettől még ugyanúgy igaz lehet, hogy egy gazdasági növekedési időszak után a társadalom átlagos boldogsági szintje nem változik.
A pszichológiai és viselkedési közgazdaságtani eredmények magyarázatot tudnak adni ezekre az eredményekre egy egységes gondolati keretben. A kulcsgondolat a referenciaszint kérdése. Ezen belül is számos kutatás vizsgálta már, hogy a boldogság és a referenciaszintünk hogyan függ össze. Általános eredmény, hogy a környezetünk alapján ítéljük meg a helyzetünket, és az alapján vagyunk elégedettek vagy sem. Tehát nem önmagában értékeljük a vagyonunkat vagy jövedelmünket, hanem a többiekhez képest (például Clark és szerzőtársai, 2008; Senik, 2009).
Ha főleg a környezetünkhöz viszonyítunk, akkor érthető, hogy miért boldogabbak a tehetősek a szegényeknél, de miért nem okoz általános javulást a folyamatos GDP-növekedés. Viszont ez teljesen új modellezési helyzetet teremt a közgazdaság számára, hiszen a GDP növekedés önmagában nem egy helyes cél, ha nincsenek mellette a megfelelő kiegészítő feltételek.
Összességében a közgazdaságtannak sokkal jobban be kell építenie a pszichológia és a boldogságot elemző kutatások eredményeit a modelljeibe, ha el akarja kerülni az Easterlin paradoxonhoz hasonló jelenségeket. Vagyis azt, hogy hiába sikerül komoly erőfeszítések árán növelnünk gazdasági eredményeinket, ez nem segít hozzá minket egy boldogabb társadalomhoz.
Neszveda Gábor
Hivatkozások:
Clark, A. E., Frijters, P., & Shields, M. A. (2008). Relative income, happiness, and utility: An explanation for the Easterlin paradox and other puzzles. Journal of Economic literature, 46(1), 95-144.
Easterlin, R. A. (1974). Does economic growth improve the human lot? Some empirical evidence. In Nations and households in economic growth (pp. 89-125). Academic Press.
Easterlin, R. A., & O’Connor, K. (2020). The Easterlin Paradox. Available at SSRN 3743147.
Kahneman, D., & Deaton, A. (2010). High income improves evaluation of life but not emotional well-being. Proceedings of the national academy of sciences, 107(38), 16489-16493.
Senik, C. (2009). Direct evidence on income comparisons and their welfare effects. Journal of Economic Behavior & Organization, 72(1), 408-424.
Főoldali kép forrása: pixabay.com
The post Maximalizálja a közgazdaságtan a boldogságot? appeared first on Economania blog.