Hírek

A következő 25-30 évben 100 ezer milliárd dollárt kellene klímaberuházásokra költeni, azaz nagyságrendileg annyi, mint a világ éves GDP-je. Az összeg felfoghatatlan, de a kihívás is az. Az egyelőre nem evidens, hogy ezt a hatalmas összeget miképp tudja majd a világ pénzügyi rendszere rendelkezésre bocsátani, de az biztos, hogy bármilyen megoldásban is gondolkozunk, annak feltétele lesz, hogy tudjuk: honnan hova szeretnénk eljutni, az egyes gazdasági szereplők milyen mértékben vannak kitéve a kapcsolódó kockázatoknak. A zöld pénzügyi átállás elengedhetetlen feltétele tehát, hogy ismerjük az egyes gazdasági entitások és eszközök klímakitettségét.

A nehézséget az jelenti, hogy a klímakockázatok esetében a szokványos módszerekkel nem végezhető el a banki mérlegekre gyakorolt hatás vizsgálata, miközben a hatások nemlineáris jellegűek lehetnek, így bizonyos folyamatok vagy események jelentős, a vártnál nagyobb károkhoz is vezethetnek. Lássuk, melyek azok a kihívások, amelyek a klímakockázatok mérése tekintetében a szakirodalom, illetve a követett gyakorlat alapján a legrelevánsabbak! A klímakockázat mérésének két pillére az adatok és a módszertan, így a kihívások is ebben a két szegmensben azonosíthatók. Az alábbiakban egy friss tanulmány fő következtetései következnek.

1. Az adatok elérhetősége, mennyisége, minősége: A legtöbb piaci szereplő nem közöl magáról fenntarthatósági adatokat; a kisebb vállalatok adatai vagy egyáltalán nem szerepelnek az adatbázisokban, vagy csak közelítő értékek kerülnek esetükben alkalmazásra, ahol vállalatspecifikus adatok helyett szektor vagy földrajzi elhelyezkedés alapján kerülnek a klímakockázati mutatók hozzárendelésre. Hasonló a helyzet a szuverénekkel is, ahol a strukturált adatok elérhetőségének biztosítása nem biztosított. A lakossági szektor lefedettsége ugyancsak problémás, nincs adtabázis a lakások historikus energetikai adataira.
2. Heterogenitás: A riportáló entitások különböző célból, eltérő formában teszik klímakockázati jelentéseiket elérhetővé, és a befektetők elvárásai is különböznek a riportok vonatkozásában, miközben az eszközök is eltérőek. Azaz nemcsak kevés adatunk van, hanem ami van, az is nagyon sokféle.
3. Minősítések használhatósági korlátai: A hitelminősítőknek figyelembe kell venniük a fenntarthatósági kockázatokat, de csak akkor, ha annak érdemi pénzügyi hatása van a releváns 3–5 éves minősítési horizonton. A klímakockázatok horizontja ennél azonban hosszabb, azokat az elvárható formában jelenleg még nem építették be a hitelminősítésbe. Az ESG-minősítések környezeti elemének használata is félrevezető lehet, hiszen (a) a különböző szolgáltatók minősítései között nem olyan erős a korreláció, mint a hagyományos hitelminősítések esetén, (b) az ESG-minősítésben alkalmazott klímakockázati aspektus súlya is változó, (c) az ESG-minősítők és minősítéseik vonatkozásában nincs egységes európai szabályozás
4. Alkalmazott mutatók és modellezési korlátok: A modellezés előfeltétele a megfelelő minőségű, mennyiségű adatok rendelkezésre állása. Pénzügyi eszközök klímakockázati adatai azonban legfeljebb Európában vagy az Egyesült Államokban állnak rendelkezésre, de még ez a piac is elmarad a hagyományos piacok mérete mögött, emellett a zöld piacok relatíve fiatalok. A hagyományos értékpapírok piacán a hitelminősítések jól tömörítik az információkat, és összehasonlíthatók mind módszertanukban, mind eredményükben, de a klímakockázatok elemzése ezt a fejlettségi szintet még nem érte el. Nem evidens a mutatók interpretálása sem: a legelterjedtebb mutatók egyike az átlagos karbonintenzitás (WACI), de egy entitás összes CO2-kibocsátása csökkenő WACI mellett is emelkedhet. A vállalatok esetében a szektordefiníciók, a vonatkozó átlagos WACI-értékek használata is félrevezető lehet, hisz egy adott szektoron belül nagy lehet a szórása a vállalatoknak
5. Definíciós és elvárásrendszer: A riportálás alapja annak definiálása, hogy milyen paraméterek mentén minősíthető egy hitel vagy értékpapír zöldnek, illetve hogy a közzétételek vonatkozásában mi az egységes eljárásrend. Jelenleg azonban a definíciók hiányosak és eltérőek, a szabályozás sokszor lemaradással követi a zöldértékpapír-piacok fejlődését, miközben több piaci standard is párhuzamosan létezik (a zöld értékpapírok piacán például a Climate Bonds Initiative (CBI) és a Nemzetközi Tőkepiaci Szövetség (ICMA) által meghatározott piaci standardok a leginkább elterjedtek, de ezek sok tekintetben különböznek egymástól). A minősítők által kiadott riportok is heterogén képet mutatnak, a kibocsátói zöld keretrendszerek is eltérő részletezettségűek, illetve a hatásriportok vonatkozásában a standardok által meghatározott közzétételi elvásárok sem egységesek. Nincs központi regisztere a riportoknak; ha valamely kibocsátó eltér az ajánlásoktól, annak nincs rögzített, jogi következménye, a standardoktól való eltérésnek („green default”) nincs formálisan rögzített szankciója. Ez azt is jelenti, hogy mivel a zöld keretrendszerek jellemzően nem részei a kötvény alapdokumentációnak, a kibocsátóknak nagy a mozgástere, a befektető egy problémára csak a kötvény eladásával tud érdemben reagálni, egyéb jogi lehetősége nincs.

Egy értékpapírpiaci szegmens akkor működik megfelelően, ha a köré épült piaci ökoszisztéma hatékonyan és jól funkcionál (érett piacok). A piaci ökoszisztéma a zöld eszközök piacán még kialakulóban van, nem szilárdult meg. Ennek kapcsán a legfontosabb rendszerelemek dinamikusan változnak, fejlődnek: befektetői bázis; kibocsátói kör; piaci legjobb gyakorlatok; szabályozói elvárások; adatbeszállítók piacának, szolgáltatásaiknak tisztulása.

Sok tehát a kihívás, de kérdés, hogy erre miképp lehet és érdemes reagálni. Mondhatjuk a sok nehézség és buktató láttán, hogy így nem is érdemes belevágni. Kérdés azonban, hogy ez-e a helyes hozzáállás – vagy pedig az, hogy a klímaváltozás nem-lineáris jellegére és a rendelkezésre álló egyre kevesebb időre tekintettel megtesszük azokat az első lépéseket, amikre módunk van.

A jegybanki világ egyre nagyobb része a második opcióra szavaz. A gazdaság sikeres zöld transzformációjának előfeltétele, hogy a pénzügyi piacok figyelembe vegyék, megfelelően értékeljék a klímakockázatokat. A transzparencia alapja pedig az adat, aminek értékeléséhez, elemzéséhez megfelelő módszertanra van szükség. A zöld piacok és a transzparencia fejlődéséhez a szabályozói, jegybanki oldal megfelelő hozzáállása nélkülözhetetlen, és itt láthatóak pozitív tendenciák. A klímakockázati jelentések mellett a makro- és mikroprudenciális intézkedések, valamint egyes országokban (például Magyarországon) a monetáris politikai eszközök is egyre inkább reflektálnak a klímakockázatokra, ami azt mutatja, hogy a jegybanki világban elkezdődött a „zöld fordulat”.

Kolozsi Pál Péter

Hivatkozások:

Kolozsi Pál Péter – Ladányi Sándor – Straubinger András: Pénzügyi eszközök klímakockázatának mérése – Módszertani kihívások és jegybanki gyakorlat. Hitelintézeti Szemle, 21. évf. 1. szám, 2022. március, 113–140. o.

Főoldali kép forrása: pixabay.com

The post Miért nehéz megmérni a zöld kockázatokat? És miért kell mégis? appeared first on Economania blog.