Az emberi tevékenység 2050-re történő karbonsemlegessé tétele, vagyis a nettó szén-dioxid kibocsátás nullára csökkentése az emberiség egyik legfontosabb globális célkitűzése. E cél elérése érdekében számtalan különböző problémakörrel kell szembenéznünk, mind elméleti, mind pedig gyakorlati területen. Az egyik ilyen fontos és sokat vitatott terület a gazdasági növekedés kérdése. Ezzel kapcsolatban gyakran találkozunk azzal az érveléssel, hogy az emberiségnek fel kell adnia a gazdasági növekedést, ha el akarja kerülni az éghajlati katasztrófát és élhető állapotban akarja megőrizni a Földet. De valóban ennyire egyértelmű-e ez?
Hogyan mérjük a növekedést?
Ennek a kérdésnek a megítélése függ attól is, hogyan mérjük a gazdasági növekedést. Ha csak abban az esetben növekedne a gazdaság, ha minden termékből egyre többet és többet termelnénk, akkor ezt valószínűleg nem lehetne a végtelenségig folytatni anélkül, hogy ne növelnénk a szén-dioxid kibocsátásunkat addig a pontig, ahol már a bolygónk élhetetlenné válna. Azonban a gazdasági növekedés – mondhatjuk, hogy szerencsére – ennél összetettebb folyamat, hiszen egy gazdaság nem csak termékeket állít elő, és azokból sem hosszú ideig ugyanazokat, hanem szolgáltatásokat is „termel”. Ez természetesen annak is a következménye, hogy egy gazdaságban nem csak termékek iránt van kereslet, hanem szolgáltatások iránt is. Ezen felül a keresett árucikkek, illetve azok jellemzői is változnak időben, hiszen egyre jobb, több funkcióval rendelkező, vagy teljesen új, addig nem létező terméket vásárlunk.
A bruttó hazai össztermék (GDP) továbbra is a gazdasági növekedés leggyakrabban használt mérőeszköze, noha számos hiányossága és korlátja van, amelyek közül az egyik, hogy a környezetre való hatásokat nem veszi számba. A GDP a gazdaság összes szereplője: a vállalatok, az egyének és a közszféra gazdasági teljesítményének piaci összértékét hivatott megmérni. Ez a mérőszám tehát értéket mér: egy országban egy adott időszakon belül megtermelt összes termék és szolgáltatás értékét. Természetesen egy fogyasztási cikk, például egy személygépkocsi, több résztermékből állhat (és még szolgáltatások értékét is magában foglalhatja), amelyeknek az értéke külön-külön mind hozzáadódik a GDP-hez. Elkerülendő, hogy a köztes termékek értéke többszörösen megjelenjen a statisztikában, minden termék és szolgáltatás értékéből csak azt a részt számolják bele a GDP-be, amennyivel az értéke növekedett az abba beépült termékekhez és szolgáltatásokhoz képest. Tehát ez a mutató minden termék és szolgáltatás hozzáadott értékét összesíti, és így egy adott ország gazdasága által egy adott időszakban előállított hozzáadott érték mérőszáma.
Ha tehát egy előállított termék vagy nyújtott szolgáltatás hozzáadott értéke növekszik, a GDP akkor is növekszik, ha nem termeltünk vagy nem szolgáltattunk többet. Az ilyen eredetű gazdasági növekedés tehát nem jár szükségszerűen magasabb károsanyag kibocsátással. Egy termék vagy szolgáltatás hozzáadott értékének növekedése több forrásból táplálkozhat. Az egyik, ha hatékonyabb energiafelhasználás mellett állítjuk azt elő. Ez azt jelenti, hogy ugyanaz a termék vagy szolgáltatás kevesebb befektetett energiával jön létre, ami alacsonyabb szén-dioxid kibocsátást jelent. Ebben az esetben tehát a hozzáadott érték növekszik, ami növeli a GDP-t, miközben csökken a szén-dioxid kibocsátás.
A kibocsátáscsökkenés folyamata már elindult
A jó hír az, hogy a fent leírt folyamat nem csak elméletben történhet meg, hanem az utóbbi évtizedekben a gyakorlatban is előfordul. Számos ország, közöttük fejlett és kevésbé fejlett csökkentette ebben az időszakban az üvegházhatású gázok globális kibocsátását, miközben gazdasága növekedett.
Ebben a viszonylatban fontos kitétel a „globális” jelző és a „növekedés”. A Föld felmelegedését okozó gázok kibocsátásának csökkentésével kapcsolatban gyakran elhangzó kritika, hogy a fejlett országok esetében azért tapasztalható csökkenés, mert fejlődő országokba telepítették ipari termelésük egy részét. Ez igaz is volt a csökkenési folyamat kezdeti időszakában. A területi kibocsátások, amelyek csak egy adott országon belüli kibocsátásokat tükröznek, már sokkal korábban elkezdtek csökkenni – az Egyesült Királyságban például már az 1970-es években. Ez azonban akkor még csak annak volt köszönhető, hogy bizonyos termékek gyártása, például közismert módon a textilipari termékeké, külföldre, elsősorban Dél-kelet Ázsiába települt át. Ez természetesen csak a termelést beszüntető országban csökkentette a szén-dioxid kibocsátást, globálisan nem, illetve ez a folyamat nem jelentett hatékonyabb energiafelhasználásból származó hozzáadott érték növekedést.
Egy ország globális szénlábnyoma azonban nem csak a helyben történő gazdasági tevékenységek eredményeképpen jön létre. Magában foglalja azon termékek előteremtése során keletkezett kibocsátást is, amelyeket az adott ország külföldről szerez be. A fent említett, az utóbbi évtizedekben egyes országok esetében megfigyelhető globális értelemben vett (növekedés melletti) kibocsátáscsökkenés nem csak a hazai, hanem az „importált” szén-dioxid kibocsátást is magában foglaló adatokon alapul, amelyeket a Global Carbon Project nevű globális kutatási kezdeményezés szolgáltat. Így tehát egy Németországban megvásárolt, de Kínában gyártott sportcipő gyártása során kibocsátott szén-dioxid mennyisége is az előbbi kibocsátásához adódik hozzá.
A hajtóerő az energiahatékonyság javulása
Ez az utóbbi időben megfigyelhető globális kibocsátáscsökkenés kis részben annak köszönhető, hogy azok az országok, ahová a termelést kiszervezték, hatékonyabban használják fel az energiát a gyártási folyamatok során, mint ahogy az a múltban történt. Azonban jelentős része abból származik, hogy a fejlett országok (amelyek a termelésük egy részét kiszervezték) gazdaságai egyrészt kevésbé energiaigényesek, ami az ipari termelésről a szolgáltatásokra való átállással magyarázható, másrészt az energiát is hatékonyabban használják fel, mint azelőtt. Az egységnyi GDP megtermeléséhez szükséges energia mennyisége, más néven a GDP energiaintenzitása, nagymértékben csökkent ezekben az országokban. Ez a folyamat egyébként megfigyelhető a legfejlettebb európai országok és az Amerikai Egyesült Államok mellett közepes jövedelmű országokban is, mint például Közép-Kelet Európa, vagy Latin-Amerika egyes országaiban.
A szén-dioxid kibocsátás változása egyes országokban az 1990-es szinthez képest
Forrás: Global Carbon Budget 2022, saját szerkesztés
A következő lépcsőfok a zöldenergia
Az üvegházhatású gázok kibocsátásának a gazdasági növekedéstől való függetlenedése (amit angolul decoupling-nak neveznek) oly módon is történhet, hogy a felhasznált energiát „zöldebb” módon, tehát megújuló források használatával termeljük meg. Az elmúlt időszak kibocsátáscsökkenésében ez még viszonylag kis szerepet játszik, így ez hozhatja el majd a következő nagy áttörést ebben a folyamatban a gazdasági növekedés fenntartása mellett.
Malatinszky Gábor
Főoldali kép forrása: pixabay.com
The post Növekedhet-e egy gazdaság, miközben csökkenti szén-dioxid kibocsátását? appeared first on Economania blog.